
Ludányi Nóra
7.000 Ft-tól
📌 Budapest XI. kerület
BME rajz alkalmassági vizsgára felkészítés építészmérnökként
Nóri vagyok, és 2022-ben végeztem a BME Építészmérnöki Karán osztatlan képzésen. Első kézből ismerem a BME Építészmérnöki Karának rajz alkalmassági vizsgáját, már 5 éve sikeresen készítek fel diákokat erre a vizsgára, de sikeres vizsgát tettek már diákjaim az Óbudai Egyetemen és a Pécsi Tudományegyetemen is. A perspektíva alapjait tanítom a kezdetektől, érthetően, világosan. Első kézből tapasztaltam meg én is, hogy a rajzolás teljes mértékben tanulható dolog, semmi félelmetes nincs benne! Mindig is művészeti beállítottságú voltam, a rajzolás, kézműveskedés, táncolás, zenélés voltak a kedvenc elfoglaltságaim kiskorom óta. Középiskolás koromban, amikor eldöntöttem, hogy építész leszek és elkezdtem a rajz alkalmassági felkészítőre járni, úgy éreztem megtaláltam a helyem, a rajzolás és vizuális kultúra az, amivel igazán szeretnék foglalkozni. Az egyetemen sem volt ez másképp, a karon a kiemelt rajzi tankör tagja lehettem. Kedves, empatikus, introvertáltabb személyiség vagyok, ezért a magán- vagy kiscsoportos oktatás ideális számomra, rajzi kritikákat finoman fogalmazom meg, és mindig dicsérek is, mert tudom, hogy milyen kezdőnek lenni :) A végén pedig csodás látni a fejlődést az első és az utolsó rajz között, te is látni fogod a saját rajzaidon! Az alkalmak lehetőség szerint 3 órásak (ahogyan a hivatalos felkészítőn is), amikor végigrajzolunk egy beállítást, hiszen csak így tanulható meg a folyamat. A 3 óra alatt én is melletted rajzolok, így tudok igazán jó tanácsokat, tippeket adni és mutatni, illetve hatékonyan ellesheted a technikákat! Ha a BME-s rajz vizsgára szeretnél felkészülni, akkor csak 3 órát egyben lehet egyszerre kérni, a hatékony tanulás és fejlődés érdekében! Legtöbbször kiscsoportos órákat szoktam tartani, ha ismersz valakit, akinek szintén rajz előkészítő tanfolyamra van szüksége, akkor mindkettőtöknek tudok kedvezményt adni az óradíjból!

Kakuszi Nándor
4.000 Ft
💻 Online
Informatika oktatás
Kakuszi Nándor vagyok, az informatika területén közel 30 éves gyakorlatom van. Szivesen oktatok online környezetben informatikát minden korosztály számára. A kezdő szinttől a haladóig.

Andorfi István
Megegyezés
💻 Online📌 Budapest XI. kerület
Képekből összeáll a képtelen, korlátból a korlátlan végtelen
Okleveles fizikusként kitüntetéssel végeztem 2024-ben a BME TTK Fizikus MSc szakán, azóta fizikus doktorandusz hallgató vagyok elméleti atommagfizika területén. 4 évnyi tapasztalattal rendelkezem a mérnökképzések (gépész-, vegyész- és villamosmérnök) matematika alaptárgyainak, valamint a fizikus, fizikus-mérnök (angol nyelven) és energetikai mérnök nukleáris és elméleti fizika tematikájú tárgyainak oktatásában. A hallgatók félév végi véleményezése alapján eddig mindig 5 pont feletti átlaggal végeztem a 6-os skálán. Az egyetemi oktatás mellett voltak már középiskolás diákjaim, illetve tudományos ismeretterjesztő események rendszeres vendége vagyok. A matematikán és fizikán belül a száraz tárgyi tudásnál sokkal fontosabbnak tartom a tudományos gondolkodás, a jelenségek értelmező megfigyelésének, és a minket körülvevő (teremtett?) világ szeretetének átadását, a mély összefüggések megvilágítását.

Rita M
7.000 Ft
💻 Online
15 éves tapasztalat
Szia! Örülök, hogy benéztél. Több mint 15 éve foglalkozom tanítással, és ez idő alatt rengeteg diákkal dolgoztam együtt minden korosztályból. Hiszek abban, hogy a tanulás akkor a leghatékonyabb, ha jó hangulatban, biztonságos és támogató légkörben zajlik. Barátságos, türelmes és motiváló online órákat tartok, ahol a cél mindig az, hogy a tanuló magabiztosabbá váljon, és valódi sikerélménnyel zárja az órát. Az óráimat teljes mértékben személyre szabom: figyelembe veszem a diák céljait, tempóját és érdeklődését. Ha szeretnél fejlődni, új tudást szerezni vagy magabiztosabbá válni a tanultakban, szívesen segítek. Várlak szeretettel az óráimon!

Szabó Tanja
5.500 Ft
💻 Online
Hogy a német nyelvtanulás többé ne legyen szenvedés!
Kedves leendő Diákom! Szabó Tanja vagyok, német anyanyelvű nyelvoktató. Ha szeretnél németül tanulni, érettségire készülsz vagy korrepetálásra van szükséged, itt jó helyen jársz! Fő célom, hogy magabiztosan és helyesen meg tudjál szólalni németül. Nem kell izgulni! Oldott légkörben, türelmesen segítek neked. Szeretettel várom a jelentkezésedet! Hajrá, neked is menni fog!

Siku Andrea
7.200 Ft
💻 Online
Nagyon szeretek tanítani 😊
Okleveles Matematika—Fizika szakos középiskolai tanárnőként korrepetálást, Felvételire és Érettségire való felkészítést vállalok emelt és közép szinten. Továbbá gyermekek matematikai képességének (logikus gondolkodás, összpontosítás, problémamegoldás) fejlesztésével és tehetséggondozással is foglalkozom magántanárként már 18 éve.

Jankovics Balázs
6.000 Ft
💻 Online📌 Budapest
Matematika korrepetálás, vizsgafelkészítés!
Matematika korrepetálás, érettségi felkészítés 20 éves tapasztalattal középiskolásoknak. Ha szeretnél javítani a jegyeiden, vagy érettségi előtt állsz, és úgy érzed egyedül nem megy... Stresszmentes órákon a képességeidnek, céljaidnak megfelelően fogunk haladni. Az órák lehetnek személyesen (Budapesten a 10. kerületben) vagy online. Jöhetsz egyedül, vagy kis 2-3 fős csoportban. A lényeg, hogy mindenkivel egyénileg foglalkozok, hiszen ez a magántanítás nagy előnye. Keress bizalommal, segítek! Óradíjak (1 alkalom lehet 60, 90, vagy 120 perces, megbeszélés szerint) 6000 Ft / 60 perc, 8000 Ft / 90 perc, 10000 Ft / 120 perc 2,3 fő esetén kedvezmény!

Teacher Renata
6.000 Ft-tól
💻 Online📌 Hódmezővásárhely, Szeged
Bilingual tanár, gyors, hatékony haladás - online!
Szia, üdvözöllek! Célom, hogy angoltanulásodat hatékonyan segítsem angol nyelvű, egyéni vagy online interaktív, beszédközpontú órákon keresztül. Ha a célod az autentikus, anyanyelvi szintű angol elsajátítása, nem csupán tankönyvekre és szótanulásra támaszkodva, akkor én leszek az ideális tanár a számodra. Rólam: Többéves állami iskolában való tanítás után, freelance angol tanárként vezetem saját nyelv klubomat, amelynek keretén belül vállalok B2-C1 szinteken nyelvvizsgára felkészítést (Origo, Telc, Euroexam, LanguageCert, IELTS és BME), érettségi vizsgára felkészítést, fordítást és mentorálást. Végzettségeim: - Anglisztika, Angol és Amerikai Irodalom és Kultúra BA – Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar - Anglisztika és Alkalmazott Nyelvészet MA – Károli Gáspár Egyetem, Budapest - Angol nyelv és kultúra tanára – Károli Gáspár Egyetem, Budapest - Angol nyelvészeti kutatásokban való részvétel és publikáció - Business English Certificate – Crawley College, UK - Nemzetközi TEFL oktatói tanúsítvány - 12 év angol nyelvterületen eltöltött idő - 15 év oktatói tapasztalat Óráim felépítése és menete Minden órámat az egyéni igényekhez igazítom, legyen szó nyelvvizsgára, érettségire való felkészülésről vagy társalgási angolról. Az órák teljesen online, interaktív és beszédközpontú formában zajlanak, így a gyakorlatban használható nyelvtudást sajátíthatsz el. Így zajlik egy tipikus óra: -Rövid ismétlés – az előző órán tanultak áttekintése, kérdések megválaszolása. -Nyelvtani/nyelvi modul – a célodnak megfelelő nyelvtani vagy nyelvhasználati részek gyakorlása, mindig gyakorlati kontextusban. -Kommunikáció és élő beszéd – szerepjátékok, társalgási helyzetek, kiejtés és folyékonyság fejlesztése. Az órákon valódi, angol nyelvterületen szerzett tapasztalataimra is építünk, így kulturális betekintést és autentikus nyelvi élményt kapsz. -Nyelvvizsgára felkészítés (ha szükséges) – vizsgatípusokra szabott feladatok, időmenedzsment, vizsgatechnikai tippek. -Visszajelzés és házi feladat – a fejlődés mérésére és a következő óra előkészítésére. Miért hatékony? -Beszédközpontú órák, ahol a nyelvtan és kommunikáció egyszerre fejlődik. -Kulturális és élő nyelvi tapasztalat 12 év angol nyelvterületen eltöltött idő alapján. -Személyre szabott visszajelzést és gyakorlati tippeket kapsz. -Rugalmas, online órák, otthonod kényelméből.

Gábor Ágota
5.000 Ft-tól
📌 Székesfehérvár
A tudás hatalom
Szeretettel várom a kis nebulókat 6-10 éves korig, ha segítségre, bíztatásra vagy gyakorlásra van szükségük. 8-14 éveseket várok stresszkezelésre, feszültségoldásra, tanulástechnikai gyakorlatokra.

Borsodi Ágnes
8.000 Ft-tól
💻 Online📌 Budapest II. kerület
Angol C2-ig, kémia, matematika, magyar nyelv egy helyen.
1992-ben végeztem az ELTE TTK biológia-kémia-angol nyelvi szakfordító szakán. Az 1992-93-as tanévben kémiát tanítottam egy angliai magániskolában. 2012-ben 'okleveles angoltanár' képesítést szereztem az ELTE tanári mesterszakán. Sok éves tanítási (3 saját gyerek is) és fordítási gyakorlatot és számos sikeres nyelvvizsga- és felvételi előkészítést követően a következőket vállalom: 1 tanóra 55 percet jelent. - 12 éves kortól angol nyelv oktatása C1 szintig, végül akár C2 eredménnyel (BME, Euro, Telc, FCE, CAE, Cert nyelvvizsgák), - kémiából korrepetálás és felkészítés az emelt szintű érettségire, - matematika-magyar előkészítés gimnáziumi felvételire, - -Chemistry in English (HUF 12,000/ lesson), - angol szaknyelvi fordítás (kémia, biológa, gépészet, pénzügy, számvitel).






