
Kovács Szandra
8.000 Ft-tól
💻 Online
Lehet sikerélmény a matematika!
Kovács Szandra vagyok, 38 éves. 18 éve korrepetálok és készítek fel vizsgára úgy gyerekeket, mint felnőtteket. Szívesen vállalom általános-,és középiskolás- diákok, valamint egyetemi/főiskolás hallgatók matematika korrepetálását, vizsgára, pótvizsgára, felvételire és érettségire való felkészítését. Keressetek bátran akkor is, ha Matematika, Kalkulus, Gazdasági matematika, Analízis, vagy Valószínűség számítás vizsgára készültök! Ha nehezen megy a tantárgy, esetleg nem vagy puszipajtás a tanárral vagy csak nem tudtad megszeretni, segítek, hogy sikerélménnyel vedd az akadályokat. Már nagyon sok diákomnak sikerült kedvet csinálnom hozzá, így remélem, hogy Neked is segítségedre lehetek! 8. osztályos felvételi és érettségi előkészítő kis létszámú (2-3 fő) csoportokra várom érdeklődök megkeresését! Szólj egy osztálytársadnak vagy barátodnak és tanuljatok együtt kedvezőbb áron! ;) Részletekről érdeklődni telefonon vagy üzenetben lehet. Továbbá vállalom érdeklődő fiatalok reklámgrafika képzését Adobe Photoshop programmal. Évekig saját grafikai iskolát vezettem, emellett az SZTE-n több évig Közgazdász hallgatókat is tanítottam. Az egyéni képzés keretein belül a saját igényeidhez alkalmazkodunk, mind az időpont, a tempó, és a témakör szempontjából is. Az oktatás során megtanulunk reklámgrafikai szemlélettel promóciós anyagokat, online- és offline- hirdetéseket, arculati elemeket készíteni. A képzés kifejezetten gyakorlatorientált, ami azt jelenti, hogy a túlnyomó elméleti tudás helyett valós projekteken keresztül sajátíthatod el a Photoshop ismeretét, mindeközben kiélheted a kreativitásod. Az oktatást Teams és Zoom segítségével végzem. Ha bármilyen kérdésed adódna, keress bátran! A leghatékonyabban a duplaórákban tudunk együtt dolgozni a diákokkal, ezért így tanítok. Általános és közepiskolai órák: 45 perc: 6000Ft (2x45 perc: 12.000Ft) 60 perc: 7000Ft (2x60 perc: 14.000Ft) Kiscsoportos(3-5 fő): 10% kedvezménnyel Főiskolai tantárgyak: 45 perc: 8000Ft 60 perc: 10000Ft Photoshop: 45 perc: 15.000Ft A leghatékonyabban a duplaórákban tudunk együtt dolgozni a diákokkal, ezért így tanítok. Skype név: corbeau1986 Tel: 20/ 370 22 32 http://www.matekonline.hu/ Várlak szeretettel az online óráimra! Szandra

Juhász Ferenc
10.000 Ft-tól
💻 Online
Készüljünk fel együtt a matek és programozás vizsgákra!
Szia! Elakadtál szakdolgozat írásban? Gondjaid vannak az matekkal? Nem jól magyaráz a tanár? Gyorsan szeretnél felkészülni a programozás ZH-ra, de nem tudod, hol kezdj neki? Esetleg emelt érettségi előtt állsz? Matematikából és programozásból diákok és hallgatók oktatását vállalom. Legyen szó egy közelgő matek dolgozatról, ZH-ról, egy programozási beadandóról, vagy ha éppen elakadtál a szakdolgozatban egy kód kapcsán, nyugodtan fordulj hozzám. Több mint 5 éve foglalkozom diákok és hallgatók oktatásával minden szinten. 10 különböző ország diákjait volt lehetőségem oktatni ebben az elmúlt öt évben. Az ELTE Informatikai Karán végeztem programtervező informatikus szakon, modellező szakirányon. Korábban egy svájci szoftverfejlesztő cégnél dolgoztam backend fejlesztőként, ahol egy teljes fizetési rendszert is lefejlesztettem. Jelenleg az Corvinus és az ELTE közös mesterszakán: a Biztosítási és Pénzügyi matematikai elemző szakon tanulok, kvantitatív pénzügyi elemző szakirányon. Az online órákat részesítem előnyben, de különleges esetekben lehetőség van személyes oktatásra is. Csoportos jelentkezés esetén kedvezményt biztosítok. Ha érdekel, jelezd bátran, és megbeszéljük a részleteket! Köszönöm, hogy elolvastad! További szép napot, és sok sikert a tanulásban!

Nagy Timea
6.000 Ft-tól
💻 Online
Matek ONLINE ált.iskolától-közgazdász diplomáig 6eHUF/60perc
Kedves Diákok, Szenvedélyem a matematika, szeretek magyarázni és segíteni másoknak! PSZF-es diplomával, több éve tanítok ONLINE matematikát. Óra után mindig kapsz házit és mentett anyagot! Fontos, hogy közösen megtudjuk, mire van szükséged és a feladatokat meg tudd önállóan oldani. Segítek a magyarázatokkal, a mintapéldákkal, hogy a matematika egy élvezetes tantárgy legyen számodra. Kérdezz bátran, ha valami nem világos, többször, többféleképpen is elmagyarázom. Vállalok: ONLINE az általános iskolától a közgazdász diplomáig matematika oktatást. Általános iskolai matematika / Felvételi - Biztos alapok és önbizalomépítés Középiskolai matematika / Érettségi - Típusfeladatok és a „miért” megértése a magolás helyett Egyetemi Gazdasági Matek - Algebra, analízis, diffegyenletek – konyhanyelven elmagyarázva, vizsgacentrikusan

Porcsin Norbert
9.000 Ft-tól
💻 Online📌 Debrecen
Nem magolás: Matek és Angol ÉRTŐ tanulása.
Felejtsük el a görcsös magolást és a "csak legyen meg a kettes" hozzáállást. Diplomás matematika-angol szakos tanárként és közgazdászként hiszek abban, hogy a tanulás nem kínszenvedés, ha megérted az összefüggéseket. Módszerem alapja a diagnosztika: mérés-értékelés szakvizsgámnak köszönhetően gyorsan feltárom a korábbi hiányosságokat, és célzottan azokat pótoljuk. Nem a tünetet kezeljük, hanem a probléma gyökerét. Így kevesebb órával is látványosabb eredményt érhetünk el. Amiben segítek: ✅ Matematika (általános iskolától az egyetemi szintig) ✅ Angol nyelv (kommunikáció és vizsgafelkészítés) ✅ Gazdasági ismeretek A közös munka során saját (akár videós) segédanyagokkal is támogatom a felkészülést, így két óra között sem maradsz segítség nélkül. Debrecenben személyesen, vagy Online.

Kakula Nóra
6.000 Ft
💻 Online
Érthető matek témák 50 percben
Szia! Ha van már rossz tapasztalatod online oktatásról de még hiszel benne, jó helyen vagy 🤗. 24 éves vagyok és 6 éve foglalkozom korrepetálással, egy éve pedig a matek (6-12. osztály) lett a főprofilom, amit folyamatosan fejlesztek az egyetemi anyagok elsajátításával. Keress bátran, ha elakadás van, egyeztessünk 🥰

Legány Barnabás
5.000 Ft-tól
💻 Online📌 Budapest, Budapest XXI. kerület
Szép napot/Szia! Barna vagyok, a Műszaki Egyetemen (BME) tanultam elméleti matekot, 7 éve foglalkozok matektanítással. Amivel kapcsolatban tudsz/tud hozzám fordulni: (akár rendszeresen akár alkalmanként) +KÖZPONTI FELVÉTELI felkészítés +ÉRETTSÉGI felkészítés (közép-és emeltszint) +Általános iskolai matek +Gimnáziumi matek Egyetemen: +Gazdasági matematika +Analízis/Kalkulus/A1/A2/A3 +Statisztika +Lineáris algebra +Kombinatorika, gráfelmélet +Logika +Diszkrét matek +Valószínűségszámítás +Számelmélet +Mértékelmélet +Komplex függvénytan +Differenciálegyenletek +Differenciálgeometria +Topológia +Numerikus módszerek +Absztrakt algebra, csoportelmélet +Python Időpont kapcsán alapvetően rugalmas vagyok. Telefonon gyorsabban tudunk egyeztetni, de 24 órán belül e-mailben is válaszolok. (legany.barnabas.1@gmail.com / 0670/245/4830) Keress(en) bátran:) Üdv. Barna

Bokor Mihály Bence
8.000 Ft-tól
💻 Online📌 Budapest XIV. kerület
Matematika és statisztika tanítás bármilyen szinten és módon
Szia, tegeződjünk! ;) A Budapesti Műszaki Egyetemen végeztem osztatlan ötéves matematikus képzést (diplomámat statisztikai témában írtam), és gazdasági mérnöki szakon is csináltam később egy BSc-t. 2010 óta vállalom a matematika és a statisztika korrepetálását. A BME-n 2012-2023 rendszeresen dolgoztam óraadó tanárként, közgazdász, informatikus, gépész-, vegyész- és villamosmérnök hallgatók matematika gyakorlatait tartottam. Teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy az egyetemen matematikából milyen anyagot adnak le és hogy abból mit hogyan kérnek számon. 2022-23-ban a BGE is alkalmazott óraadóként. Az egyéni oktatáson kívül kiscsoportos korrepetálást is vállalok, ez esetben jelentős kedvezmény van (két főnél már csak 5500Ft/fő/60 perc, három főnél 4500Ft/fő/60 perc). Jelenléti óra esetén a helyszín a Stadionok környékén lévő kényelmes, világos lakásom. Angol vagy német nyelvű képzésben résztvevőknek is tudok segíteni.






